2022/2023-as nevelési évre a gyermekeket az alábbi időpontokban lehet beíratni.
Az elmúlt időszakban egyre emelkedik a kéménytüzek száma Zala megyében, ahol 2021-ben 143 lakástűz keletkezett, melyek során hárman vesztették életüket. A tűzoltók ezen kívül mintegy 50 esetben mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét az ingatlanokban.
Tájékoztatjuk, hogy a védelemre tervezett Kerka-menti Tájvédelmi Körzet 2021. október 1-jén megindított védetté nyilvánítási eljárása az Agrárminisztérium Igazgatóságunk számára NPTF-591/2/2021 számon megküldött levele értelmében dr. Nagy István miniszter úr döntését követően határozatlan időre felfüggesztésre került.
Szombaton két új mobilgarázst és a felújított közösségi házat avatták fel a településen. A két fejlesztés értéke meghaladja a 30 millió forintot.
A Kerka a Mura folyó legjelentősebb magyarországi mellékvízfolyása, a tervezett tájvédelmi körzet területe pedig a Kerka folyóval és befolyóival, a vízfolyások völgyeivel és a közvetlenül
csatlakozó természetközeli fás és fátlan élőhelyegyüttesekkel együtt a Nyugat-Zalai dombvidék legkevésbé tagolt eróziós dombsági kistáját fedi le.
csatlakozó természetközeli fás és fátlan élőhelyegyüttesekkel együtt a Nyugat-Zalai dombvidék legkevésbé tagolt eróziós dombsági kistáját fedi le.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül több útszakasz teljes körű felújítását végezte el. Nemrég 1,3 kilométeren elkészült a 7539-es jelű Dobri–Csömödér összekötő út.
Dobriban is elkészült a faluközpontban a húsvéti dekoráció, melyet a helyi falugondnok, a közművelődési referens és a közfoglalkoztatottak készítettek.
Elkezdődött a településen a kultúrház felújítása, átalakítása. A munkálatokat a tervek szerint április végére fejezik be.
A téli időszak megkezdődése előtt a vízvezetékek és a vízmérők fagy elleni védelméről a Felhasználóknak kell gondoskodniuk! A nem megfelelő védelem miatt bekövetkezett vízmérő elfagyás, meghibásodás, a vízmérő hitelesítése, és az elfolyt víz költsége a Felhasználót terheli.
Több, pályázatokhoz kapcsolódó, illetve tervezett beruházás mellett a temető fejlesztésére is odafigyelnek a településen.
Lógár Zoltán (független) eddigi alpolgármestert választották meg a Zala megyei Dobri vezetőjének a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta a lovászi közös önkormányzati hivatalhoz tartozó község jegyzője az MTI-t.
A Dobri Helyi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 307/N. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva megállapítja, hogy Dobri községben a 2020. szeptember 06. napján megtartott időközi polgármester választásán megválasztott polgármester: Lógár Zoltán.
Dobri településen 2020. szeptember 06. napján kerül sor az időközi polgármester választása.
A Dobri HVB a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI törvény 160. § (2) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva polgármesterjelöltek szavazólapon való sorrendjének megállapítása tárgyában meghozta a következő határozatot.
A kezelés pontos időpontja: 2020. július 15. napján, napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2020. július 16-17. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
Dr. László Péter és asszisztense is szabadságon lesz.
A közösségi média nem új terep számunkra, sokan ismeritek és követitek a Twitter- és Instagram-oldalainkat. A Facebookon eddig is találkozhattatok már a megyei rendőr-főkapitányságok bűn- és baleset-megelőzési csatornáival vagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság információs portáljával.
2020. június 30 és július 01-én az orvosi ellátás szünetel Lovásziban
A Dobri HVB a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 302. §-ában megállapított hatáskörében eljárva polgármester időközi választása időpontjának kitűzése tárgyában meghozta a következő határozatot.
A tanköteles tanulók első évfolyamra történő beíratásáról a Zalaegerszegi Járási Hivatal a 2020/2021. tanévre az első évfolyamosok beíratásának idejét az alábbiak szerint határozza meg:
- 2020. április 23 (csütörtök)
- 2020. április 24 (péntek)
- 2020. április 23 (csütörtök)
- 2020. április 24 (péntek)
A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében – a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben – 2020. március 11-én 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.
A Lovászi Óvoda, a fenntartó Lovászi Intézményirányító Társulás döntése szerint,
2020. március 16. (hétfőtől)
határozatlan ideig ZÁRVA tart.
2020. március 16. (hétfőtől)
határozatlan ideig ZÁRVA tart.
Szervezetünk a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a földbirtok-politika irányelvekkel összhangban, a kellő eljárási és jogszabályi garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében, a Magyar Állam tulajdonában és az NFK tulajdonosi joggyakorlási körében álló, három hektárnál kisebb térmértékű földrészleteket tervez hirdetmény közzétételével értékesíteni.
Dobriban hagyományteremtő céllal, első alkalommal szervezett az önkormányzat disznóvágást. Lógár Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy készülődés előzte meg a várva várt programot, illetve a disznóvágás szervezése nagy visszhangot keltett a mintegy 110 lakosú településen.
DOBRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA szeretettel meghívja a község lakosságát a
2020. január 18-án (szombaton) 07:30-kor kezdődő
HAGYOMÁNYŐRZŐ FALUSI DISZNÓVÁGÁSRA
2020. január 18-án (szombaton) 07:30-kor kezdődő
HAGYOMÁNYŐRZŐ FALUSI DISZNÓVÁGÁSRA