Az eddigi alpolgármestert választották települési vezetőnek Dobriban

Tartalomhoz ugrás

Az eddigi alpolgármestert választották települési vezetőnek Dobriban

...:::Dobri község honlapja:::...
Közzététel szerző: MTI itt Hírek · Vasárnap 06 Sze 2020
Novák Anett a helyi választási iroda vezetőjeként elmondta: a névjegyzékben szereplő 136 választópolgár közül 91-en szavaztak, közülük egy ember érvénytelen voksot adott le. A három független jelölt közül Lógár Zoltán 57, Biharvári Éva 32, Ecsedi József pedig egy szavazatot szerzett.     
A jegyző hozzátette: a választópolgárok fegyelmezetten betartották a koronavírussal összefüggésben meghatározott szabályokat, a távolságtartást, a maszk és a kézfertőtlenítő használatát.    
Dobriban azért kellett időközi választást tartani, mert a 2006 óta hivatalban lévő polgármester személyes indokokra hivatkozva múlt év végi hatállyal lemondott posztjáról.     
A helyi választási bizottság eredetileg március 22-ére írta ki az időközi választást, de február 17-ig, a határidő lejártáig egyetlen jelöltet sem tudtak nyilvántartásba venni, újabb időpontot pedig csak a veszélyhelyzet lezárulta után lehetett meghatározni.

MTI



Vissza a tartalomhoz