Járdát térköveznek és parkolót is kialakítanak a településen a millenniumi emlékparkban a közösségi házzal szemközt.
Az egykor a faluhoz tartozó, évtizedek óta nem lakott józsalaki településrészt újra felfedező helytörténeti túrára hívták az érdeklődőket az elmúlt hétvégén az önkormányzat szervezésében.
Az elmúlt időszak fejlesztéseit avatták fel szombaton a településen. Az ünnepség keretében vendégül látták a falu lakosságát.
Az elmúlt hétvégén hagyományőrző disznóvágást tartottak a településen, este pedig disznótoros vacsorára várták a kultúrházba a falu lakóit.
Szombaton két új mobilgarázst és a felújított közösségi házat avatták fel a településen. A két fejlesztés értéke meghaladja a 30 millió forintot.
Dobriban is elkészült a faluközpontban a húsvéti dekoráció, melyet a helyi falugondnok, a közművelődési referens és a közfoglalkoztatottak készítettek.
Elkezdődött a településen a kultúrház felújítása, átalakítása. A munkálatokat a tervek szerint április végére fejezik be.
Több, pályázatokhoz kapcsolódó, illetve tervezett beruházás mellett a temető fejlesztésére is odafigyelnek a településen.
Dobriban hagyományteremtő céllal, első alkalommal szervezett az önkormányzat disznóvágást. Lógár Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy készülődés előzte meg a várva várt programot, illetve a disznóvágás szervezése nagy visszhangot keltett a mintegy 110 lakosú településen.
Összesen 94 minta érkezett a bírálatra, ezek közül 85 volt fehérbor, 6 vörös és 3 rosé. A mintákat két zsűri értékelte, akik összességében jónak értékelték a borokat, illetve tanácsokkal is ellátták a gazdákat.