admin

Tartalomhoz ugrás

Lovászi Közös Önkormányzati Hivatal tájékoztatója

A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében – a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben – 2020. március 11-én 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.
admin | 16 Már 2020

Nemzeti Földügyi Központ hirdetménye

Szervezetünk a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a földbirtok-politika irányelvekkel összhangban, a kellő eljárási és jogszabályi garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében, a Magyar Állam tulajdonában és az NFK tulajdonosi joggyakorlási körében álló, három hektárnál kisebb térmértékű földrészleteket tervez hirdetmény közzétételével értékesíteni.
admin | 02 Már 2020

Tájékoztató a nyári diákmunkáról

A 2013-2018-as évekhet hasonlóan a Pénzügyminisztérium koordinálása mellett a állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalok megvalósításával "Nyári diákmunka 2019." elnevezéssel munkaerőpiaci programot indítunk.
admin | 14 Máj 2019

TÁJÉKOZTATÓ a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási, létesítési és megszüntetési jegyzői engedélyezési eljárásáról

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet alapján a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti
admin | 10 Okt 2018
Vissza a tartalomhoz