Járdát és kemencét is avattak Dobriban

Tartalomhoz ugrás

Járdát és kemencét is avattak Dobriban

...:::Dobri község honlapja:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · Kedd 24 Jan 2023
Az elmúlt időszak fejlesztéseit avatták fel szombaton a településen. Az ünnepség keretében vendégül látták a falu lakosságát.

Az eseményen Lógár Zoltán polgármester úgy fogalmazott, hogy lépésről lépésre haladnak előre, tavaly tartották a megújított kultúrház avatóját, most pedig több ok is van az ünneplésre.

– A főút mentén egy belügyminisztériumi pályázat keretében aszfaltburkolatot és térköves szegélyt kapott a járda 400 méter hosszban, emellett aszfaltozást, padkázást végeztünk  Petőfi utca végén 100 m hosszúságban, illetve a hegyre vezető út belterületi részén – sorolta Lógár Zoltán. – A három munkára elnyertünk 17 millió forintot, önerőből pedig 5 milliót tettünk hozzá. Elkészült a kultúrház udvarán a pavilon és az épített kemence is, ami egyben új közösségitér a faluban. A megvalósítást a Magyar falu program pályázatán elnyert 4,5 millió forint tette lehetővé. A kemence hagyományos, ki is próbáltuk, jól működik.
Arra törekednek a településen, hogy fiatalok letelepedjenek és helyben képzeljék el a jövőjüket, ezért is igyekeznek kihasználni a pályázati lehetőségeket, fejleszteni a falut.
A polgármester után Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke méltatta a fejlesztéseket a "kicsi falu nagy napján", melyekhez a helyiek ötletei is kellettek. Jelezte, hogy továbbiak is várhatóak, például a vármegyei önkormányzat pályázatának keretében már tervezik az a kerékpárutat, mely Tornyiszentmiklóstól Nagykanizsáig épül majd meg és Dobrit is érinti. Majd arra biztatta a jelenlévőket, hogy tartsanak minél több közösségi rendezvényt.

Végül Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője gratulált az önkormányzatnak az elért eredményekhez, majd arról beszélt, hogy ez az esemény is igazolja, hogy a kormányzat által meghirdetett Magyar falu program keretében a falvakra fordított források jó helyre kerülnek. A célok közt szerepelt az is, hogy a kisebb településeken olyan közösségi helyek alakuljanak ki, ahol a helyiek és a távolabbról érkező látogatók is egy-egy rendezvény alkalmával össze tudnak jönni. Látszik, hogy a térség falvai fejlődnek, útszakaszok, járdák, orvosi rendelők, közösségi terek újulnak meg, vagy utóbbi esetében épülnek újak.
– Nincs olyan falu a térségben, vagy akár az országban, amely az elmúlt 7-8 évben komoly fejlődésen ne ment volna át – hangsúlyozta Cseresnyés Péter. – Ahogy a gazdaság engedte, úgy egyre több forrás segítségével sikerült felújításokat elvégezni. A kormányzat a továbbiakban is odafigyel a magyar vidékre, még a mai nehéz helyzetben is. A Magyar falu programban idén is pályázhatnak az önkormányzatok.
A járdát és a kemencét Tüske József nyugalmazott esperes áldotta meg.


Vissza a tartalomhoz